Ezek jártak a fejemben, miközben Bajnai Gordon miniszterelnök cikluszáró beszédét és az ellenzéki reagálásokat hallgattam. Visszafogottan határozott és határozottan visszafogott volt. Jól ötvözte a tárgyszerűséget, és a tényszerűséget, az emelkedettséggel.

Hónapokkal ezelőtti blogomban kritikusan írtam az egyik konkrét parlamenti szerepléséről. Utólag is azt mondom, hogy akkor igazam volt. Most pedig azt írom le, hogy felnőtt a feladathoz. Retorikailag is és tartalmilag is kiegyensúlyozottan súlyos beszédet mondott. Néhány mondata megmaradt bennem. Olyanokra gondolok, mint például a „magyar polgárok türelme és kitartása előtt fejet hajtva” vagy „számot adok, de a munkám értékelése mások dolga”. Ostorozta a megvadult közbeszédet és kutya keményen beszélt a jobbikról. De ide idézem egy másik mondatát is, amivel nem kis meglepetést okozott. Egyaránt demokrataként és hazafiként értékelte Orbán Viktort és Mesterházy Attilát. Közhelyszerű igazságnak tűnik ez első hallásra, de a jelenlegi Parlamentben megdöbbentő volt ezt hallani funkcionáló miniszterelnöktől.

Beszéde közben szokatlan figyelemmel, csendben volt az ellenzék. Bár nagyágyúi foghíjasan jelentek meg.  Ezért sokakat meglepett, ahogy az emelkedett hangulatot az ellenzéki reagálások páternoszterbe állították. A válaszuk lehetett volna elegánsabb. Sokkal elegánsabb. Előnyük birtokában és ciklus zárásként megtehették volna.