Azért egy Olimpián mindig akad váratlan helyzet. Ott volt mindjárt a megnyitó napján a grúz szánkós halálos sportbalesete. Megrendült a sportvilág, de minden ment tovább, mint ahogy az élet is. Vagy csak menne, mert példának okáért ott vannak a sílesikló versenyek. Azaz csak lennének, ha nem esne az eső, és ha lenne elegendő hó. De van még néhány nehezen áthidalható akadály a repertoárban, amelyek közül bármelyik nehézséget jelenthet a későbbiekben is. Ilyen lehet a nagy köd, vagy éppen az erős hóesés. És mivel az időjárás nem kedvez, így az első két nap versenyszámait későbbre halasztották. Sokáig halogatni azért nem lehet, mert a 17 nap az tizenhét nap. A tartalékba hagyott huszonnégy órák meg fogynak. Az amúgy is feszült versenyzők idegessége pedig nőttön-nő, és ez egy veszélyes sportágban nem túl szerencsés.

Fantasztikus az olimpiák hangulata. Más a télié és merőben más a nyárié. Apropó téli. A nyári játékok túlterheltségét jócskán lehetne enyhíteni, ha néhány kifejezetten teremsportág átkerülne a télire. Csak példának okáért a röplabdát, az asztaliteniszt, vagy a súlyemelést említem. A nyári olimpia semmit nem veszítene, de a téli nyerne vele. Visszatérve a hangulatra életem egyik nagy ajándéka volt, hogy összesen hét (két téli Nagano és Torino, valamint öt nyári Barcelona, Atlanta, Sydney, Athén és Peking) olimpián vehettem részt sportvezetőként. Csodálatos élmény volt valamennyi.

Ráadásul ebből kettőn Leila is indult. És ezzel remélhetőleg még nem ért véget a sor. Mármint Pintyő olimpiai szerepléseinek sora. A Magyar Nemzetben meglehetősen terjedelmes interjú is jelent meg vele, miután ő a második magyar sportolónő, aki téli-nyári olimpián egyaránt részt vett. Ezzel kétség kívül bekerült a hazai sporttörténelembe. Ráadásul a jelenleg aktív sportolókat tekintve az egyetlen ilyen, ide értve a férfiakat is. Abban pedig egyedüli, hogy nem nyári olimpikonként indult télin, hanem fordítva.

Most nem kell érte izgulnunk. Volt lelki ereje kihagyni Vancouvert, mert minden idegszálával az öttusára koncentrál. Itt nagyobb a tét. A sífutásban, amely közismerten nem tipikus magyar sportág a siker mércéje a részvétel ténye egy-egy világversenyen és az, hogy kettő vagy esetleg akár hat versenyzőt is meg tud-e előzni egy-egy hazánkfia-lánya. Öttusában, (ahol már felnőtt váltó világbajnok), pedig már most ott tart egyéniben is, hogy a dobogó sem elérhetetlen. Látótávolságon belül van az érem. Hogy a látótávolságból karnyújtásnyivá, sőt egyre gyakrabban tapinthatóvá váljon a közelség, az sok mindentől függ. Például attól, hogy az ilyen versenyek, mint a Téli Olimpia, a televízión keresztül milyen hatással van rá. De nemcsak rá, hanem sok fiatalra, akikben szintén megvan a tehetség, a szorgalom, az ambíció és a hit. És kell még hozzá a sors kegyelme, amely a csúcsra juttat néhányakat, sokak örömére és egy nemzet dicsőségére.