458. Nem zörög a haraszt …
2010-01-24 09:40:53
cimkék: Választókerületem. Sajtó. Politika. Somogyért_Egyesület. Pártok. Parlament. Független.

Az Index oldalán olvasható egy írás, amely szerint a Somogyért és az MDF választási szövetséget kötött. Így múlt időben és tényként közölve. Ami ebből a valóság, az nem több mintsem informális beszélgetéseken szót váltottunk a lehetséges alternatívákról, de semmi több. Az természetes, hogy az MDF erősíteni kívánja magát és keresi a partnereket. Számára kedvező alternatívát jelenthet, hogy a Somogyért jelöltjei MDF jelöltek is legyenek. Mi nyitottak voltunk, vagyunk. Egyelőre itt tartunk. Hogy az Indexen megjelentek szerint a somogyi MDF választmányi ülésén mi történt és milyen eredménnyel azt mi hivatalosan még most sem tudjuk.

 

 

Az MDF megyei választmányának ülésére a „Somogyért” nem volt hivatalos, azon nem vettünk részt. Állítólagos döntésükről miszerint négy jelöltünk közül hármónk iránt érdeklődést mutatnak a sajtóból értesültünk. Csak akkor tudunk véleményt mondani, ha az MDF megyei vezetése hivatalosan megkeres bennünket és elmondják, miben kérnek együttműködést, illetve segítséget tőlünk.

A Somogyért komoly civil erő, közel az emberekhez. Ezt bizonyítja, hogy négy évvel ezelőtt országosan egyedülállóan egyéni választókerületi győzelmet arattunk és személyemben képviselőnk jutott a Parlamentbe. Politika történeti kuriózum, hogy függetlenségemet megőrizve miniszteri tisztséget is betölthettem.

A Somogyért erejét mutatja, és számunkra megtiszteltetés, hogy az egyik rendszerváltó parlamenti párt támogatható értéket lát jelöltjeinkben. Az MDF-et a demokratikus politikai közép szervezett megjelenítőjének tartjuk. Józansága és szókimondása egyre inkább nélkülözhetetlen a magyar Parlamentben.

 

 

Azt már korábban eldöntöttük, hogy mint szervezet nem kötünk választási szövetséget más jelölő szervezetekkel, és ezen nem is kívánunk változtatni. Ugyanakkor jelöltjeink testületi jóváhagyással, második helyen elfogadhatják olyan - a politikai centrumban lévő - szervezetnek a támogatását vagy jelölését, amely számára az ország sorsa, s nem a párt pillanatnyi érdekei a fontosak.

Ha megismerjük az MDF megyei vezetésének pontos és többségük által támogatott álláspontját, akkor a Somogyért Szövetség legkorábban január 27-én szerdán az érintett jelöltjeink – dr. Bollók Sándor, Kövér István és dr. Gyenesei István – személyes véleményének figyelembe vételével egyenként fog dönteni az esetleges közös szerepvállalásról.

  • Barátok,
  • Barátok.
  • Blogmentő
  • Blogmentő,
  • Blogmentő.
  • Család,
  • Család.
  • Független.
  • Kaposvár.
  • Kissebbségek.
  • Kultúra
  • Kultúra.
  • Leila-Sport.
  • MOB.
  • Megyei_Közgyűlés.
  • Megyejárás.
  • Parlament,
  • Parlament.
  • Politika
  • Politika,
  • Politika.
  • Politikusok.
  • Pártok.
  • Reform.
  • Sajtó.
  • Somogyért.
  • Somogyért_Egyesület.
  • Sport,
  • Sport.
  • Szépkorúak.
  • Területfejlesztés
  • Területfejlesztés.
  • Vallás-Egyház.
  • Választókerületem.
  • Értékeink
  • Értékeink,
  • Értékeink.
  • Értékeint.
  • Ünnep.
  • Népsportblog
  • HVG-blog
  • Média-blog
  • somma.hu
  • somogy.lap.hu
  • somogyihirlap.hu
  • enjoyradio.hu
  • index.hu
  • origo.hu
  • 2006. március
  • 2006. április
  • 2006. május
  • 2006. június
  • 2006. július
  • 2006. augusztus
  • 2006. szeptember
  • 2006. október
  • 2006. november
  • 2006. december
  • 2007. április
  • 2007. május
  • 2007. június
  • 2007. július
  • 2007. augusztus
  • 2007. szeptember
  • 2007. október
  • 2007. november
  • 2007. december
  • 2008. január
  • 2008. február
  • 2008. március
  • 2008. szeptember
  • 2008. október
  • 2008. november
  • 2008. december
  • 2009. január
  • 2009. február
  • 2009. március
  • 2009. április
  • 2009. május
  • 2009. június
  • 2009. július
  • 2009. augusztus
  • 2009. szeptember
  • 2009. október
  • 2009. november
  • 2009. december
  • 2010. január
  • 2010. február
  • 2010. március
  • 2010. április
  • 2010. május
  • 2010. június
  • 2010. július
  • 2010. augusztus
  • 2010. szeptember