


Gelencsér Attila és Csorba Ottó valótlanságot állítva megrágalmazott. Kutyakomédia volt, amit és ahogy csinálták. Természetesen fájt, hiszen tudtam, semmi nem igaz abból, amit állítottak. Becsületembe gázoltak. Családomat bántották.
Egy pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy az igazam bebizonyosodik. Most már a Legfelsőbb Bíróság ítélete bizonyítja, hogy valótlanságokat állítottak rólam.
Ezzel kudarcot vallott, zátonyra futott a személyemet bemocskolni szándékozók próbálkozása.Ugye még tetszenek emlékezni! Másfél évvel ezelőtt emberi mivoltából kivetkőzve lendült támadásba ellenem néhány habkönnyű helyi politikus, amikor miniszteri eskütételemre készültem. Összehordtak tücsköt, bogarat. Talán még unokáik is szégyellni fogják a nagyapa zavarodottságát. Persze az is lehet, hogy belezavarták őket ebbe a szerepbe. A legszebb a megyei önkormányzat tulajdonában lévő Segesd-Kutas közötti összekötő út ajándékba kapott felújítása körüli forgószél volt. Ennek az ügynek a végére került most pont. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint bebizonyosodott, hogy Gelencsér Attila már akkor sem mondott igazat. Számomra viszont teljes körű feloldozást adott a rám szórt vádak súlya alól. De nézzük csak mi is történt?
A Somogyért Egyesület keretében és szervezésében megkezdtük az „Esti beszélgetések”-et. Akarom mondani folytattuk az új témával. Ennek előkészületeiről már néhány gondolatot közreadtam. Azóta túl vagyunk a lábodi és a kisbárapáti bemutatkozáson is. Összességében ez volt a 291., illetve 292. ilyen fórum. Mindkét helyen a megszokottnál is nagyobb érdeklődéssel vártak bennünket. Bejött a témaválasztás: „Az erő bennünk van…”
Üdítő, ám de súlyos gondolatokkal, véleményekkel rólunk emberekről és a bennünk rejlő erőről szólunk. Az erőről, amely egyaránt lehet pozitív, építő és lehet negatív, romboló. Az, hogy miként sáfárkodunk vele? – hihetetlenül nagy felelősség. Mi határozza meg, hogy jó vagy rossz célra fordítjuk a bennünk lévő energiát? Személyiségünk? Környezetünk? Neveltetésünk? A hitünk?....
Kicsit (nagyon) gáz, ami itt történik. Balatonring épül, állítják az érintettek. Bárcsak épülne már! Azt halljuk, olvassuk, hogy MotoGP futamot rendezünk 2010-ben. Ennek egyre kisebb a valószínűsége. És ha az ez évihez hasonlóan elmaradna a jövő évi futam is, mindenki hibás lesz (talán még én is, mert mindezt szóvá merem tenni), csak maga a beruházó, a befektető nem. Ennyire naivak lennénk?
Szeretem Somogyot. Számomra minden fontos, ami itt történik, ami bennünket gyarapít. Ráadásul ez a „beruházás” jóval több, mint csak somogyi siker reménye. No, de ennyi kockázatot magunkra vállalni? Ez már súrolja a felelőtlenség határát.



