Fél órával a hétfői 13 órás kezdés előtt a többség még találgatta lesz-e ma Gyurcsány szendvics. Már mint, hogy két Gyurcsány húszperces között, hat ötperces a napirend előtti vitában. Ma is volt. Miért ne lett volna? Kérdés, hogy volt-e értelme? Bár inkább volt süketek párbeszéde, azért érdemes volt odafigyelni a vergődésre, a lubickolásra, a csapkodásra, a verejtékezésre, a bevállalásra, a ráolvasásra és a szárnyalásra.
A hét eleji Somogyi Hírlapban a blogot író politikusokról elmélkedtek. Nem sokan vagyunk somogyiak. A többség inkább csak a kampányra kocentrál. Megkérdeztek engem is.
A délelőtt utazással telt. Magunk mögött hagyva az osztrák síterepet, kora délután érkeztünk haza. Jutka vezetett, én pedig a rádión és az interneten keresztül figyeltem az ünnepi események történéseit. Gyors átöltözés után irány Barcs, ahol a 17 órakor kezdődő ünnepség „szónokának” kért fel a képviselőtestület nevében Feigli Ferenc polgármester. Gondolatimat még Ausztriában papírra vetettem. Izgalmas kihívás volt. Hogy mennyire sikerült annak megítélését elektronikus naplóm olvasói is megtehetik. A jelenlévő hallgatóság nagyobb részét kitevő semlegesek részéről váltott ki osztatlan elismerést. A mindkét oldali párttagok számára inkább elgondolkodtató és megszívlelendő lehetett. Minden esetre nem vitatták a szavak igazságát. Talán, mert a másik oldalra vonatkozó mondatokkal maradéktalanul egyetértettek. De lássuk a medvét.
A népszavazás és a forradalom százhatvanadik születésnapja között néhány napra megajándékoztuk magunkat a hagyományos kora tavaszi sítúra pihentető örömeivel. Mi ketten Jutkával és Anitáék hiánytalanul.
Azért Leilával is történt egy s más említésre méltó. Az természetes, hogy keményen és szorgalmasan dolgozik az edzéseken. A fő cél az olimpiai kvóta megszerzése. Kevés az esély, de akarata, szorgalma és hite segítheti a cél elérésében.
Visszatérő rendje blog írásomnak, hogy szemezgetek az egyéb történések között. Március 3. óta négy parlamenti nap, egy Nőnap, egy népszavazás, pár napos családi síelés, no meg a tegnapi március 15-i barcsi ünnepi megemlékezés mellett történt egy s más.
Újabban március 15-e a szabad sajtó napja is. Évek óta szokásommá vált, hogy ilyenkor megköszönöm azok munkáját, akik nélkül azt sem tudnánk, mi történt a szomszéd lakásban. Teszem ezt most is protokolmentes őszínteséggel. Még akkor is, ha egyikőjük, másikójuk tükre eleve torzítóra van csiszolva. A többség azonban hál Istennek még hiteles.
Eljött március 10. Túl vagyunk 9-én és ki tudja mi vár ránk. Elsöprő többséget kaptak az igenek. Ez gondolom senkinek sem volt meglepetés. Az egyes pártok reagálásai hordoztak inkább váratlan fordulatokat.
Közeleg április 1. Nem azért említem, mintha valami nagy tréfára készülnék, de ennek a napnak nálunk különös tartalma van. Ezen a napon születtem éppen hatvan esztendővel ezelőtt. Akkor sem volt ez tréfa, bár magyarázatul szolgálhat, néhány korábban megmagyarázhatatlannak tűnő cselekedetemre.
Tanúként hívtak a Kutas-Segesd közötti Megyei Önkormányzati út felújításával kapcsolatos perben. Hála Istennek nincs nagy praxisom az ilyenfajta szerepben. Most sem azért mentem, mert nem lett volna más dolgom.